HTML

Forgalomkorlátozás

Friss topikok

Hiába tanultam, mégsem tudok elhelyezkedni - Roszabbul élünk, mint 4 éve ... I.

2013.04.19. 06:00 forgalomkorlatozas

Emlékszünk még? 2006 -ot írunk. Az utcán megjelentek a "Rosszabbul élünk, mint 4 éve" plakátok. Valamiféle számokra hívták fel az emberek figyelmét. olyanokra, amelyekkel jól lehet mutatni az aktuális kormány rossz teljesítményét.

Nézzük meg, mi történt ezekkel a számokkal az elmúlt évek során!

72%-kal több pályakezdő munkanélküli

kampany7.jpg 

Révész Máriusz szóvivő 2006. Február 7.-én dobta be a köztudatba ezt a számot. Érdekes módon, előtte nem, de utána annál többször (van olyan nap, ahol naponta többször is) tudatosította bennünk a Fidesz, hogy a pályakezdő munkanélküliek száma 72% -al nőtt 2002 óta.

Az adatok

2006 Január 1. - 2010. December 31.-ig a pályakezdők elhelyezkedésére vonatkozó adatok a Központi Statisztikai Hivatal honlapján találhatóak. korábbi (2000 -től) és későbbi (2011.-től) adatok a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján találhatóak.

És az adatok valami ilyen képet mutatnak (update: 2013.04.18):

 Adatok_2.jpg

*forrás

Mit tudunk kezdeni ezekkel az adatokkal?

1. Tudunk belőle egy időbeli grafikont rajzolni, valahogy így: (update: 2013.04.18)

időbeli_2.jpg

2. Tudunk belőle szezonalitást vizsgálni: (update: 2013.04.18)

 szezonalitás_2.jpg

3. Tudunk tendenciákat vizsgálni éves minimum, maximum és átlag értékből: (update: 2013.04.18)

 átlag-min-max_2.jpg

4. Meg tudjuk vizsgálni a pályakezdők arányát az összes munkanélkülihez képest (update: 2013.04.18)

pályakezdők aránya_2.jpg

5. Megnézhetjük és ábrázolhatjuk a pályakezdők végzettség szerinti összetételét (update: 2013.04.18)

 

pályakezdők összetétele_2.jpg

6. Tudunk belőle az érdekünknek megfelelő statisztikát készíteni:

- 72% -al több pályakezdő munkanélküli (2002 Jún - 2005 Nov) (MSZP)

- 27% -al kevesebb pályakezdő munkanélküli (2005 szep - 2008 Jún) (MSZP)

- 69% -al több pályakezdő munkanélküli (2010 Máj - 2013 Február) (Fidesz) (update: 2013.04.18)

 

Mit takarnak ezek a számok?


A Nemzeti Foglalkoztatási szolgálat kiadványainak végén szerepel egy módszertani leírás, mely ezt az adatot a következőképpen definiálja:

Nyilvántartott pályakezdő az a személy, aki a 25. életévét – felsőfokú végzettségű személy
esetén 30. életévét – be nem töltött, a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel
rendelkező, az illetékes kirendeltség által nyilvántartott álláskereső. További feltétel, hogy
álláskeresési támogatásra a tanulmányainak befejezését követően nem szerzett jogosultságot.

Tehát a fenti adatsorokban és a belőlük készített ábrákon csak azok a személyek szerepelnek, akik

- Önként regisztráltak (!)
- Tanulmányaik befejeztével
- 25. év (30.) alatt
- Munkaképesek

A számok emelkedéséből következtethetünk arra is, hogy 2000 óta nőtt azoknak a végzősöknek a száma, akik úgy gondolják, hogy nem fognak belátható időn belül munkát találni, ezért elmennek a munkaügyi központba és regisztrálnak munkanélkülinek.

További ösztönző erőt jelenthet a regisztráláshoz a START-kártya megjelenése és itt vissza kell tekernünk az órát 2005 -re:

"2005 Október 1-től a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését elősegítendő újabb támogatás lépett életbe. A fiatalok munkatapasztalat-szerzését elősegítő START program 2 éven át biztosít lehetőséget a pályakezdőknek a munkatapasztalat szerzésre, a munkáltatóknak pedig a fiatalok foglalkoztatásához kötődő járulékkedvezmény érvényesítésére" *forrás

Jogszabályi háttér:

2004 évi CXXIII. törvény
31/2005 (IX.29) PM rendelet

Ezek után nézzük csak meg az átlagértékeket mutató grafikonunkat, mikor is ugrott meg először igazán?

Módszertan

Érdekes lehet még megnézni, hogy a pályakezdők számának emelkedésében szerepet játszik -e a nyilvántartás módszertana.

A 2004 Áprilisi és a 2013 Februári részletes jelentésből az derül ki, hogy a nyilvántartás módszertana annyiban változott, hogy a regisztrált pályakezdők nyilvántartásba vételéhez plusz feltételt rendeltek (valakik, valamikor):

2004:

"Regisztrált pályakezdő: a regisztrált munkanélküliek közül azok a 25. életévüket – felsőfokú végzettséggel
rendelkezők esetén 30. életévüket – be nem töltött fiatalok, akik tanulmányaik befejezését követően
munkanélküli ellátásra nem szereztek jogosultságot."

2013:

"Nyilvántartott pályakezdı az a személy, aki a 25. életévét – felsıfokú végzettségő személy
esetén 30. életévét – be nem töltött, a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel
rendelkező, az illetékes kirendeltség által nyilvántartott álláskereső. További feltétel, hogy
álláskeresési támogatásra a tanulmányainak befejezését követően nem szerzett jogosultságot.
(Flt.)"

Mi várható a jövőben?


Ugyan jósolni nem tudok, de a jelen történéseiből pár esemény bekövetkeztét valószínűsíthetem, és ezek a következők:

- A pályakezdő munkanélküliek száma valószínűleg egy egyszeri ugrást, de akár dinamikusabb növekedést is mutathat a felsőoktatási rendszerbe való bekerülés nehezítése miatt. Az a 20.000 diák, amennyivel kevesebbet vettek fel idén, valószínűleg az álláspiacon fog megjelenni, potenciálisan emelve a pályakezdő munkanélküliek számát:

*kép forrása: hír.ma

Itt vegyük figyelembe azt is, hogy a pályakezdő munkanélküliek számában a szakközépiskolát végzettek száma növekedett a legjobban a vizsgált időszakban. A növekedés általában Augusztus és Szeptember hónapban történik, azaz a nyári szünet után.


- A felsőfokú képzésből adódó munkanélküliek száma valószínűleg drasztikusan csökkenni fog a főiskolák és egyetemek kibocsájtásának csökkenésével (a számuk már jelenleg is tartósan 5000 alatti)

- A munkáltatói járulékok csökkenésével a 25 év alattiak foglalkoztatottsága növekedhet, ami által a pályakezdő munkanélküliek száma csökkenhet.

(Az eredeti cikk dátuma 2012.08.02)

Update: 2012.09.14

A fenti ábrákból látható, hogy a pályakezdő munkanélküliek száma a várakozásoknak megfelelően, és az eddigi tendenciákkal ellentétben erőteljesebb növekedésnek indult a 2011/2012 iskolaév végeztével. Részemről kíváncsian várom a "munkahelyvédelmi akcióterv" hatását a 2013. évtől kezdődően.


Update: 2012.11.20


Legszebb, ha az ÁFSZ havi gyorsjelentéséből idézek:
"A szokásos szezonális változásoknak megfelelıen szeptemberben csökkent a pályakezdő
álláskeresők beáramlása a kirendeltségekre. A belépő pályakezdő álláskeresők számának
enyhülésével csökkent a pályakezdők zárónapi létszáma is, ami elsősorban az „Első
munkahely garancia” programnak tudható be." (*forrás)

A szezonális változásokat vizsgálva ugye látjuk, hogy a csökkenés az "Első munkahely garancia program"-nak köszönhető?

Update: 2013.04.18

Az ÁFSZ gyorsjelentése ezúttal szűkszavúan veszi a változást, gyakorlatilag magyarázat nélkül hagyja.
Az adatokból és grafikonokból látható, hogy az iskolát végzett fiatalok harmadának az útja az iskolapadból a Munkaügyi központba vezet.

Ebből az alkalomból készítettem egy új plakáttervet:

Roszabbul élünk mint 3 éve.jpg

105 komment

Címkék: statisztika politika közélet mszp fidesz plakát munkanélküli pályakezdő Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://forgalomkorlatozas.blog.hu/api/trackback/id/tr464586650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tede 2013.04.20. 16:26:12

Mi akkor most a tanulság ?

Gyurcsány idejében még munkanélkülinek is jobb volt lenni, mint most, amikor a fidesz kormányoz? Rettenetes...

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 16:32:31

azé azt tegyük hozzá finoman, hogy sokkal kevesebben vannak a felsőoktatásban idén és a következő években még kevesebben lesznek. és nem az andragógusokat siratom, hanem a jövő mérnökeit. a szocik tegnap ebből is "felháborítóan rossz a kormányzás" nyilatkozattal próbáltak ügyet kreálni, pedig csak annyi történt, hogy már '95-ben is kevesebb kölyök született. aztán jövőre, amikor a bokros-csomag idején meg nem született arcok lennének 18 évesek, vagyis mehetnének felvételizni, akkor valszeg a kardjukba dőlnek majd. pedig csak annyi történt, hogy a családi pótlék elvételét ki kellett volna hagyni a csomagból és akkor a középosztályban is születnek gyerekek, nem csak az alsó decilisben a piréz kisebbségben. ja, amúgy bajnaira szavazok majd, mielőtt megesne a szégyen, hogy valaki fideszjobbikosnak néz.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 16:36:20

@wmiki: pofád befogod mikike. a közvéleménykutatásokat 2000 óta nyeri a fidesz, a balos szavazók nagy része nem vallja be hová teszi az x-et.

www.metropol.hu/cikk/1019579-median-vezet-a-fidesz-de-a-tobbseg-kormanyvaltast-akar

bár kötve hiszem, hogy feléred ésszel a nem direkt pártszimpátiát mérő adatokat

@zobod: apád faszát. orbán lenyúlt háromezer milliárdot és agyonadóztatott egész szektorokat. a régióban egyedül a cseheknél volt recesszió tavaly. még bajnai is 1% feletti növekedéssel adta át a kormányzást. menj továbbképzésre kispöcs

smartdrive 2013.04.20. 17:05:30

nem találtak olyan fejet a plakáthoz, aki nem egy vasgyári munkásnak néz ki?

nincs_nick 2013.04.20. 17:11:34

@zobod:
1) Mi az a szoclib? Alacsonymagas? Vékonykövér? Tanuljátok már meg ott a pártközpontban, hogy a szocializmus (mindent a közösség tesz a segged alá) és a liberalizmus (teljes egyéni felelősség) két teljesen különböző, összeegyeztethetetlen gondolat...

2) Az említett foglalkozások értő művelői köszönik szépen kapnak munkát külföldön is, miért maradjanak itthon? Adót fizetni Simicskának/Puchnak?

komplikato 2013.04.20. 17:43:56

@balage_81 reloaded: "azé azt tegyük hozzá finoman, hogy sokkal kevesebben vannak a felsőoktatásban idén és a következő években még kevesebben lesznek."

Bizony, bizony, a diagramra oda lehetett volna világos kékkel biggyeszteni a 2013-as jelentkezések számát, egyből látszódna a gyászos valóság. :(

komplikato 2013.04.20. 17:46:12

@balage_81 reloaded: Ha te elhiszed, hogy ENNYIVEL kevesebb gyerek született és semmi köze a töketlen és tökéletlen oktatási átalakításnak (szétcseszésének), akkor az szíved joga, csak ne csodálkozz ha hülyének néznek miatta.

Most ha valaki előkeresne egy születési statisztikát és mellé tennénk, akkor elhinnéd?

komplikato 2013.04.20. 17:47:18

@nincs_nick: Ja, mindenki olyan szakmákkal jön amit akármekkora mennyiségben felszippantanak az osztrákok vagy a németek is. És hát ott a fizetések ugye ... meg az a szemét kapitalista kizsákmányolós 13-ik és 14-ik havi fizetés ... :P

Gerilgfx 2013.04.20. 17:53:29

Tudtad -e, hogy 50 milliárd forintot fizetett a kormány a Microsoftnak egy ,,Digitális Otthon Program'' nevű szerződés keretein belül, melynek értelmében cigányok és más kisebbségek fognak ingyen számítógéphez jutni?

Fidesz luxuspolitika: 50 milliárd forint a cigányoknak ingyen számítógépre.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 17:57:28

@balage_81 reloaded: :((

nagyon jól érvelsz, látszik, hogy felsőbbrendű értelmiségi liberális demokrata vagy

az időközi választások eredményei is azt bizonyítják, hogy a fidSSnek nincs semmi esélye a demokratikus ellenzékkel szemben :((

a több imf hitel, és kevesebb minimálbér program pedig mindenkit meggyőz, hogy csak rájuk lehet szavazni!
ráadásul... ők majd nem a multikat adóztatnák, hanem az szja-t növelnék!
biztosan nyernek ez már több bizonyíték, mint ami az evolúció elméletre, meg az ősrobbanásra van!

2014ben biztosan eljő tehát, dopeman a messiás, és elvezet titeket a kánaánba

halleluja testvérek! az értelem nevében!

lol

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 17:58:07

@komplikato: azon nagyon meglepődnék, ha valaki engem nézne emiatt hülyének, mert magam referáltam belőle szociológia órán és mentem át személyesen minden adaton úgy 2000 környékén. értem, hogy vannak baloldali dogmák is, de sajnos pont ugyanannyit érnek, mint a jobboldaliak. egyébként sajnos nem értetted, amit beírtam: a kérdés nem az, hogy mennyivel kevesebb gyerek született, hanem az, hogy MELY TÁRSADALMI CSOPORTOKBAN született jóval kevesebb.

www.metropol.hu/cikk/399648

a többit légyszi guglizd ki magad

zobod 2013.04.20. 17:59:56

@balage_81 reloaded: mit gondolsz bukfenc, miért volt nálunk, a szlovéneknél, és a cseheknél egyaránt recesszió? Pedig ők ultraortodoxok, nem? Ha tudod hol kell utánanézni a számadatoknak (nem, nem a népszava), akkor vizsgáld csak meg a kele-európai országok yoy GDP változás adatait havi bontásban, hogy lássad micsoda hőstett kapcsolódik a méltatlanul túlértékelt Bajnai nevéhez, mikor végrehajtotta az IMF programot. Ha nem tudod, hol nézheted meg, szóljál, segítek.

@nincs_nick: szoclib = mszpszdsz ahol az mszp a szoc az szdsz a lib. Ha furcsának tartod - én is - ne nálam reklamálj, hanemnáluk. Amúgy meg, a felsorolt hivatások egyikével, felsőfokú angol és középszintű német nyelvtudással bírok, és eszemben sincsen menni, míg egykulcsos adó van, és míg jó irányba haladnak a dolgok. Majd ha megint 36 + 4% adót kell(ene) fizetnem, meg visszajön az eladósító, országkiárusító oldal, akkor majd nyilván ágyő.

@forgalomkorlatozas: a probléma a posztoddal az, hogy úgy akarod összevetni a szoclib és a fidesz korszak adatait, hogy nem akarod észrevenni, mennyire alapvetően más a helyzet. A pályakezdők munkába állási esélyeinek romlásáról ráadásul csak kisebb mértékben tehet a fidesz, nagyobb mértékben oka az mszpszdsz örökség ami a gazdaságot lebénító költségvetési korrekciót teszi szükségessé, és leginkább meg olyan külső folyamatok hatása, aminek ki vagyunk szolgáltatva, mindegy ki kormányoz.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:01:47

@wmiki: a jó hír az, hogy van segítség. minden létező frusztrációt ki tudsz beszélni egy jó szakorvosnál. ha történetesen a liberális értelmiséggel van bajod, azt is. viszont beírni ugyanazt vagy száz alkalommal havonta viszonylag értelmetlen. én meg azt mondom, amíg a fidesz közönsége ilyenekből áll, mint te, nem csoda, hogy így politizálnak.

na de nem zárom el tőled a valóságot miklós, nem vagyok én olyan. ez a gazdaságpolitika például ennyire sikeres:

index.hu/gazdasag/2013/03/26/lehmann/

„Egy elhúzódó, elnyúló válsággal állunk szemben, az EBRD adatai szerint a térségben tavaly GDP-arányosan Magyarországról vonták ki a legtöbb tőkét a bankok. A feltörekvő európai országoknál a banki tőkekivonás átlagosan a GDP 4,5 százalékának volt megfelelő, Magyarországon ez 12 százalék volt.”

index.hu/gazdasag/2013/03/26/bod_peter/

„A vállalati hitelezés zsugorodott, a banki pénzkivonás jelentős, az állam határozottabb szerepvállalása indokolt, de fontos, hogy "a kormányzat, mint szolgálóleány ne legyen trampli". Magyarországon rossz egyensúly alakult ki, a magyar gazdaság leült.”

„Barcza György a Századvég Gazdaságkutató közgazdásza a panelbeszélgetésen elmondta, az idei évre nulla közeli növekedést várnak, és a határán vagyunk a három százalékos hiánynak.”

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 18:03:56

@balage_81 reloaded: hát, ha ennyire hiszel bennük, mindenképpen keress fel szakorvost ...

bár nyilván kényelmesebb neked egy elképzelt álomvilágban élni :x

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:04:50

@zobod: ó, hát hogyne. annyi linkem van, hogy beszarsz. készültem az ilyen trollokra, mint te is vagy.

www.origo.hu/itthon/20121227-hogy-teljesultek-orban-viktor-2012es-igeretei.html

"A magyar gazdaság továbbra sem tudott elszakadni az alapvetően nemzetközi trendek által jelzett növekedési pályától, amiben jelentősen közrejátszott a rossz időjárásnak betudható gyenge mezőgazdasági teljesítmény is" - írt az NGM december elején. Korábbi összeállításunkból azonban kiderült, hogy a régióban Magyarországot sújtják a legjobban ezek a körülmények, és sereghajtók vagyunk: a szlovák és a lengyel gazdaság például a nemzetközi hatások ellenére is bővült a harmadik negyedévben.”

„Az adócentralizáció, azaz, hogy az állam a megtermelt jövedelemből mennyit von el, 2011-ben 37 százalék alá csökkent, 2012-re azonban ismét 39 százalék közelébe emelkedett, jövőre pedig el is érheti ezt a szintet. Ez azt jelenti, hogy a kormány nagyobb adóterhet rakott a gazdaságra és az emberekre összességében, mint a kormányváltáskori szint. Ráadásul az adók száma is növekedett, hiába kezdték a kisadók eltörlésével a kormányzást Orbánék. A kormányváltáskor 52 adónk volt, tavaly októberben 55, de azóta bevezették a telefon- és SMS-adót, jövő januárban jön a sárgacsekk-adó (más néven pénzügyi tranzakciós illeték), lesz közműadónk (két adó eltűnik, a kiskereskedelmi és a telekommunikációs különadó, de még így is több adónem lesz jövőre Magyarországon, mint amennyi 2010 júniusában volt).”

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:06:48

@wmiki: nem kéne nagyon megerőltetni magad, még elfáradsz. legközelebb csak írd be hogy dopeman, liberális értelmiség, imf.

de még mindig van, íme:

www.miniszterelnok.hu/interju/interju_orban_viktorral_a_magyar_radioban

„A magyar gazdaság legszorosabb összefüggésben a német gazdaság teljesítményével áll, ezért a kormánynak az az álláspontja, hogy amíg a németek a saját költségvetésükben nem határozzák meg a saját növekedési kilátásukat, addig nekünk is óvatosnak kell lennünk. A német parlamentben a költségvetési bizottság most vitatja ezt a kérdést, hogy fog növekedni a német gazdaság, s amint a számot látjuk, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy a most másfél százalékon álló növekedési előrejelzésünket a következő évben lejjebb vigyük, de ennek az a feltétele, hogy a németek is ezt tegyék.”

fyi: a német gdp 2012-ben 1% körül nőtt. bezony!

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:08:25

@wmiki: és még ez is van, just for you michael:

index.hu/gazdasag/2013/02/07/vg_panel/

Nagyon sajátos szögből kell nézni a magyar gazdaságot ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, hogy megteremtődtek az egészséges növekedés feltételei – reflektált Chikán Attila, a Corvinus professzora, volt pénzügyminiszter Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár előadására a Világgazdaság évindító konferenciáján.

tudom, chikán is egy felsőbbrendű, liberális értelmiségi:)))

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 18:08:31

@balage_81 reloaded: :((

hát tudod itt a szomorú valóságban az adók az állam bevételi forrásai, ebből fizetik az iskolákat, kórházakat, utakat, és törlesztenek (imf) hitelt

persze egy elképzelt álomvilágban ott ilyen hívságokra semmi szükség, elvégre van örökélet, meg ingyensör

zobod 2013.04.20. 18:10:07

@balage_81 reloaded: szegényke, csapongsz össze-vissza, meg hát neked az origó, meg az index a forrás? Komoly...
Akkor itt a házi feladatod:
Szlovénia, Magyarország, Csehország GDP változás, havi bontásban é/é bázison, mondjuk 2007 januártól 2013Q1 végéig. Ha megvannak a számok, akkor megbeszéljük, hogy tanuljál is valamit, és ne hiába erölködjél legközelebb.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:10:15

@wmiki: ráadásul nicholas-t kellett volna írnom, de még így is igazam van sajnos

HonlapCentrum (Pécs) · http://www.honlapkeszites-pecs.com 2013.04.20. 18:10:33

Nem könnyű a pályakezdőknek, én is sokszor megkaptam anno, hogy hiányzik a tapasztalat, de a legtöbb helyen nem akartak segíteni abban, hogy ott szerezzem meg.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 18:11:35

@balage_81 reloaded: hát persze, hogy igazad van dopeman elnök ellen nincs esélye a fidSSnak ^^

neki aztán biztosan nem másolt a szakdolgozata **

komplikato 2013.04.20. 18:13:01

@balage_81 reloaded: A nem létező középréteg meg nem született gyerekeiről van szó? Tehát akkor a csórók gyerekei, ahogy a kormány is tervezi, dögöljenek meg, de legalább ne okoskodjanak felsőoktatásban? :D

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 18:14:28

@zobod: :0 ezt is tudja perezentálni @balage_81 reloaded: ?

hát akkor tényleg igazi felsőbbrendű értelmiségi ^^

komplikato 2013.04.20. 18:15:32

@Gerilgfx: Ezt a baromságot a Kurucinfó írta vagy valamelyik megbízható Hungarista oldal?

www.hwsw.hu/hirek/49805/digitalis-otthon-program-microsoft-allam-kormany-intel-vodafone.html

Gondolom mind a 600.000 rászoruló családban cigányok vannak? Vagy te írsz irgalmatlan nagy hülyeségeket ...

profilo 2013.04.20. 18:15:47

@balage_81 reloaded:

"...a balos szavazók nagy része nem vallja be hová teszi az x-et."

Bár nem én lettem megszólítva,de nagyon érdekel,hogy miként is működik ez a "baloldali fejekben",mert oly sokat hallottam már ezt...

Ez valami hagyomány?
Egy genetikai mutálódás?
Esetleg a régi idők illegalitásban végzett tevékenysége miatti berögződés,megszokás?
Ravasznak,cselesnek gondolt valami?
Félelem?
A közvéleménykutatók iránti utálat,ellenérzés?
Vagy mi a szösz?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:16:33

@wmiki: mármint úgy érted, hogy nőttek az emberek terhei?

@zobod: és ez a szlovénia-csehország-magyrország gdp-változás most mit akar példázni? egy növekvő gazdaságot átvenni és különadókkal elijeszteni a befektetőket, ez hogy jön 2007-hez? kár ilyen jelentős tudást magadnak megtartani koma, jöjj hát elő vele. csak ne használd a külső környezetre való hivatkozást, mert az a jelek szerint zsákutca. hm?

by the way én továbbra is a duce gazdaságpolitikájáról beszélek. be nem tartott ígéretekről, hibás lépésekről. amikről a fél világ tudta már az elején, hová vezetnek. ezeket természetesen te nem látod és ahogy elnézem a kormány se nagyon. viszont elfelejtettek szólni néhány igen jó nevű jobboldali közgazdásznak, hogy ők se lássák.

komplikato 2013.04.20. 18:17:05

@zobod: Az MSZP úgy volt szocialist, az SZDSZ úgy volt liberális, ahogy most a Fidesz jobboldali és a KDNP keresztény. SEHOGY.

komplikato 2013.04.20. 18:19:24

@profilo: Nekem szent meggyőződésem, mit alátámasztani büntetőjogi okokból nem tudok, hogy általában a kérdőívekkel bizalmatlanok az emberek, így a mostani népszámlálásnál a rokkantsággal, tartós betegséggel, vallással és a nemzetiségi hova tartózással kapcsolatban sokak vagy hazudtak, vagy nem írtak választ.

És ennek oka van. Mondjuk a tapasztalatok alapján joggal f*snak?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:20:02

@komplikato: csak el kellene olvasni a vonatkozó szakirodalmat. amint a debilekkel való társalgásomból látod, igazán nem a párthűségem mondatja velem. ezek tények, fogadd el őket.

"A csökkenés 1995-től erőteljesebbé vált, 1998-ban a születések száma már a lélektani 100 ezer alá süllyedt, amit azóta egyik évben sem ért el. A visszaeséshez hozzájárulhatott az 1995-ös „Bokros csomag” is, amely a jóléti kiadások közül elsősorban a családtámogatásokat vette célba. Jövedelemfüggővé vált a családi pótlék és a gyes, megszüntették a gyedet, illetve – már korábban – a gyermekek utáni adókedvezményt."

www.piackutatasok.hu/2012/11/ksh-az-elveszuletesek-alakulasa-2012.html

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 18:20:46

@balage_81 reloaded: tényleg?
válságban nőttek az emberek terhei?
mit nem mondasz! ez skandallum!

alig várom, hogy bajnaiék bevezessék az ingyenpénzt **

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:23:35

@wmiki: szép lassan, építőkockákból kirakom neked: orbánnak épp annyi előnye volt bajnaival szemben, hogy cinkelt kártyákkal játszott. várj, így nem fog menni, nem érted: elvett háromezer milliárdot a nyugdíjból. de látom, bajnai alatt ezek szerint nem volt válság, vagy volt, de ő juszt se növelje a terheket, azt csak a viktornak szabad.

na most az van mikike, hogy beégtél, mert nem volt elég dopemanezni

komplikato 2013.04.20. 18:26:42

@wmiki: Érdekes, nekem a "rezsi csökkentés" aláírógyűjtő pulpitusokról szokott eszembe jutni a Kétfarkú Kutya "Ingyen sört!" posztere. Igaz valahogy nincs kedvem röhögni rajta, pláne ha a növekvő kaja árakra tekintek, meg a csökkentett rezsire, ami valamiért 20%-al több és nem 10-el kevesebb.

zobod 2013.04.20. 18:32:38

@balage_81 reloaded: azt akarja példázni, hogy bár vannak országspecifikus eltérések, ha ilyen részletességgel nézed a mintát, nagyobb időtávon, akkor bizony azt fogod látni hogy a tendenciák hasonlóak, mivel kis, gyenge belső keresletű, külkereskedelem orientált országokról van szó. Legfeljebb mi egy náluk jóval sz@rabb helyzetben kaptuk be a válságot, Európában az elsők közt összeomolva.

Pedig mikor 2002-ben kormányzási lehetőséget kapott a szoclib, akkor A besorolású adós volt Magyarország, maastrichti szint alatti adóssággal, pozitív kilátásokkal.

Alig nyolc év után, egy kivéreztetett, eladósított, legyengült országot kapott vissza a Fidesz. Ahol aligha lehet anticiklus politikát folytatni - emlékszel hogy elhajtotta Barroso Orbánt mikor magasabb hiányra kért engedélyt? Mindez azért, mert a szocik az 2000-es arany éveket is csak deficithegyek produkálására tudták használni, és már nem volt tovább. Ellőtték a puskaport, mikor nem kellett volna. Nekünk a válság kellős közepén kellett költségvetési stabilizációt végrehajtani.

A szlovák és lengyel csoda megértésében meg sokat segít, ha megnézed adósságuk, és költségvetési hiányaik alakulását a válság kezdete óta. Nekik volt lehetőség anticiklus gazdpolitikára.

Orbán meg nem a fél világ, hanem a magyar szavazók Miniszterelnöke, egy jó kis IMF programmal már 2012-ben bukott volna, és semmivel nem lennénk előbbre, legfeljebb a különadóztatott külföldi cégeknek lenne jobb, de abból nem következik hogy ez a társadalom egészének is érdeke (a hőbörgőknek sem).

profilo 2013.04.20. 18:35:09

@komplikato:

De miért csak a baloldaliak?
Miért csak ők?
Évről évre...még az úgynevezett baloldali kormányok alatt is?
És miért csak a "Kire szavazna Ön?" kérdésnél?

És ha már említve lett?

Mitől fosnak?
Volt olyan baloldali szövőnő,aki bátra vállalta véleményét és ebből kára,hátránya származott?
Mert nem hallottuk a "mártír" történetét,pedig gondolom a Török Zsolt egy országos turnét összehozott volna belőle.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 18:35:12

@komplikato: jójó...
hát majd a bajnai/kuncze/gyurcsány mesterhármas 2014 után nem a rezsit csökkenti, hanem a minimálbért

de jó lesz **

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:40:13

@zobod: szlovákia példája éppen azt mutatja, hogy van felvevő piac. ahogy németország gazdasága is nőtt, vele mehetett volna a magyar gazdaság is. de nem ment, mert a 16%-os adót (aminek korábban orbán nem volt híve) kompenzálták 20-féle egyébbel. a sikerpropaganda ellenére a lakossági terhek nőttek (idézet fentebb), a fogyasztás az egykulcsos miatt nem indult meg. a mesterterv nem jött be.

a multik adóztatása nem azért problémás, mert nekik így kevesebb lesz a profitjuk. hanem azért, mert nem teremtenek munkahelyeket. ezt egyébként szintén nem én mondom, hanem például mindenki, aki ezen a kormányon kívül van, és nem, nincs rajta az imf fizetési listáján.

közel sincs olyan rossz külső környezet, hogy ne lehetne növekedni. el..ták, ennyi.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:44:56

@wmiki: ezzel a minimálbér-témával ismét arra a bizonyos rollerre tetted magad. de folytasd, jó a műsor

www.youtube.com/watch?v=73ddOrQsJRk

1:50-nél egy fiatal politikus arról beszél, hogy a tb-járulék csökkentése nélkül nem várható a vállalkozóktól a munkahelyteremtés. rég volt, de a gazdasági törvényszerűség változatlan.

a minimálbér emelését úgy oldotta meg ugyanez a fiatalember 2013-ra, hogy a vállalkozók terhei nőttek. ennek következménye pedig ez:

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/igy_intezi_el_a_foglalkoztatast_a_minimalber-emeles.181953.html

szerintem mégis dopemanezz egy kicsit, azon a területen otthonosan mozogsz. a gazdasági témákat ne erőltest

komplikato 2013.04.20. 18:45:28

@profilo: Azt nem én írtam, hogy csak a "baloldal" bármit is jelentsen ... csak leírtam példákat.
F*sni meg talán azért fosnak, mert több mint 2 van ám keményen FEKETE LISTA, azaz ha rákerülsz még szarlapátolós melót se kapsz az országban, és olyan országban ahol több mint egy milliós bújtatott munkanélküliség van, ez majdnem felér egy halálos ítélettel vagy börtönnel.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 18:51:30

@balage_81 reloaded: értem értem, amellett érvelsz, hogy töröljük el az adókat, mit nekünk holmi iskola, vagy kórház!

nyilván igazad van, hiszen felsőbbrendű értelmiségi vagy

zobod 2013.04.20. 18:54:51

@balage_81 reloaded: szlovákia példája azt mutatja, hogy az kormány az eladósodása terhére tud anticiklus politikát folytatni, illetve monokulturás (autóipar) gazdaságuk hasznot húzott eddig a nyugati roncsautóprogramokból. Ami a lényeg, az SK államadósság 2008 27,9% majd mostanában már 52% feletti. Ez magárt beszél. Most, hogy leálltak vele, nehogy aztán a maastrichti kritériumokat sértsék, illetve az autóipiac is szűkül a SK gdp növekedés is nem kicsit belassult, lényegében már csak stagnál.

A multik meg nem teremtenek jófejségből munkahelyet, csak akkor, ha van piaci bővülés, és az létszámbővülést igényel. Az USA-ban sem teremtenek munkahelyet a recovery ellenére a nagyvállalatok. Európa szerte meg szakad a munkanélküliség (pl. pont SK jóval magasabb mint a magyar), nincsen ilyen összefüggés hogy ha különadót fizetnek akkor nem lesznek új munkahelyek. Olyan összefüggés van, hogy ha nincsen bővülési lehetőség, vagy esetleg különadó veszélyek vannak, akkor elviszik az itteni eredménytartalékba lévő pénzt, ez zajlik is. Az audi az első negyedévben valami kilencszázmilliárdot vitt el innen, de pl. az rwe mátrai erőműve is a tervezett 10 milliárd helyett huszat utalt el osztaléknak. De ez inkább csak azon múlik, hogy itt tényleg nincsen tere sem beruházásnak, sem másnak, most relatíve erős a forint lehet hogy év végére 320 körül lesz mert az a jó az exportnak, így aztán most viszik el a pénzt. Amúgy meg válság java még most jön, szerte európában.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 18:56:09

@wmiki: az a baj, hogy másról beszélsz, mint ami a téma. de nem is várom el, hogy miután egy analfabéta vagy gazdasági kérdésekben, a hülye következtetéseken túl másra is jusson az erődből

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 18:57:43

@balage_81 reloaded: jogos, te meg már megmutattad itt, hogy mennyire szakértő vagy gazdasági kérdésekben is

lol

komplikato 2013.04.20. 19:00:02

@wmiki: " értem értem, amellett érvelsz, hogy töröljük el az adókat, mit nekünk holmi iskola, vagy kórház!"

Ezek jó része éppen most szűnt meg, pedig bevezettek egy valag új adót. Hol lehet a hiba ...?

profilo 2013.04.20. 19:01:53

@komplikato:

Fekete lista...

Akkor hol vannak a listázott mártírok történetei?
Miért nem karolja fel ezen elesetteket az ellenzék?
Ők is fosnak talán?
Vagy van már egy "Én is a Fekete listán vagyok" elnevezésű facebook csopor,csak nem tudok róla?
Vagy ők is annyira fosnak,hogy a csoport léte is titkos?
Szerinted kik listáznak?
Kinél landolnak ezek a listák?
Ki dönt a listán szereplők sorsáról?

Te tudsz valamit.Több részletet szeretnék hallani erről.
Persze csak akkor,ha nem fosol erről beszélni.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 19:03:19

@zobod: megkerülöd a tényt, hogy a 16%-os szja lyukat ütött a költségvetésen, nem fokozta a fogyasztást, de legalább pótolni kellett valahonnan. ezen kívül természetesen lefagyott a hitelezés, ott van fönt az idézet, a régióban innen menekítik ki a bankok a leginkább a pénzüket. nincs hitel, nincs növekedés sem. a szlovák ipar ugyanúgy exportra termel, mint a magyar. a németek 1%-ot nőttek 2012-ben. nehéz elhinnem, hogy növekedést mutat egy ilyen méretű ipari ország, aminek gyakorlatilag az összeszerelő-üzeme vagyunk és mi képesek vagyunk 1,7%-ot esni. akkor mi is ennek az oka? a multik nem teremtenének munkahelyeket? a termékeiket felvevő piacok készen álltak. a szlovák példa ezt mutatja. van 4 autógyárunk, a növekedés feltételei megvoltak. a fogyasztás esett, a beruházások közismerten az amortizációs szint alatt. közben nem győzöm hangsúlyozni, orbán kezében háromezer milliárd volt. és még beszedte a különadókat. így jutottunk recesszióba. és mielőtt arra hivatkoznál, hogy legalább csökkent az adósság, nos, alig csökkent.

komplikato 2013.04.20. 19:03:35

@zobod: "nincsen ilyen összefüggés hogy ha különadót fizetnek akkor nem lesznek új munkahelyek."

Olyan viszont igen, ha a bankok a külön adó miatt tőke kivonást hajtanak végre és sem a cégek fenntartásához szükséges áthidaló kölcsönt, se fejlesztésre, új cég létrehozására meg PLÁNE nem adnak ki hitelt. Pláne olyan környezetben ahol a bértömeg és járulékteher, valamint a szűk piac miatt a cégek majdnem 40%-a nem éli meg a második adóéve végét sem.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 19:05:00

@wmiki: veled ellentétben veszem a fáradságot és utána nézek ennek-annak. meg tudod hozok idézeteket, véleményeket, linkeket is. ugye a fajtád sose adja föl? mindig lesz egy utolsó szó, mert menteni kell a pici lelkedet, hiszen nem hagytalak behányni a szokásos sablonjaid, amik miatt a teljes internet rajtad röhög?

KCB 2013.04.20. 19:06:25

18 évesen elvileg már felnőttnek számítanak a fiatalok. Ehhez tartozik az hogy az saját életükről felelősen tudnak dönteni vagyis olyan szakmát tanul amivel el fog tudni helyezkedni. A mit szeretnél lenni c. kérdés max. általános iskola alsó tagozatáig érdekes. Így lehet mást hibáztatni, csak nem vezet sehova mert ez azt jelenti hogy még most sem képes felelősségteljesen gondolkozni.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 19:07:14

@zobod: egyébként pedig...

www.youtube.com/watch?v=bbb6AFsyr2Q

20:20 – orbán az egykulcsos adóról

2004-ben.

komplikato 2013.04.20. 19:09:12

@profilo: Nem, mert nem szeretnék kitolni olyanokkal aki rákerülhet. Maradjunk annyiban, hogy a fekete lista működéséről a Török Mónika blogjában találsz szép leírást ... amit persze nekem nem kell elhinnem, mert az illetőt nem ismerem, és lehet kamuzik valamilyen indokból. csak más forrásokból megerősítették, hogy ha látják a munkahelyről X-el beszélni, vagy kiderül Y-nal szokott találkozni, akkor ős is repül meg feketelistára kerül.

Ha meg nincs listázás, akkor mi volt pl. a kórházakban 2011/2012 elején és végén az a kis felmérés az orvosok ... khmmm ... politikai megbízhatóságáról?

_Molly 2013.04.20. 19:09:29

@zobod: "eszemben sincsen menni, míg egykulcsos adó van"

Akkor az neked egy jó hír lehet, hogy ha mégis megszűnne Mo.-n az egykulcsos adó, még mindig elköltözhetsz Fehéroroszországba.

Másutt ugyanis SEHOL a világon nincs egykulcsos adó, csaxólok.

komplikato 2013.04.20. 19:11:11

@Kerek Perec: "olyan szakmát tanul amivel el fog tudni helyezkedni."

Ez egy mese gyerek lelkületüeknek és gyerekeknek. Amikor én végeztem az iskolában műszaki suliban, a teljes fémipar bedőlt. Így nyilván akinek akkoriban volt egy csöpp esze, az NEM ment el géplakatosnak, esztergályosnak, stb.
És most kik keresnének jól HA lennének?
Hoppá.
Simán fordul annyit a világ az iskola 4-5 éve alatt, hogy b*szhatja a választását még az is aki bölcsen döntött. Ez az igazság.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 19:11:23

@profilo: lassan be is fejezhetnéd

www.pixter.hu/video?id=19488

akár tetszik, akár nem, a szavazók jó része nem mondja meg egy idegennek, hogy kire szavaz. fogadd el szépen, és várd meg a választást, minden ki fog derülni időben.

zobod 2013.04.20. 19:12:53

@komplikato: nem tőkekivonás, hanem mérlegcsökkentés - ami végső soron finanszírozás szűkítés ami a hitelforrást csökkenti-, de értem mire gondolsz. Igen, ilyen van. Ezért kellett volna az MNB-nek már rég megindítania azt a hitelprogramot, ami csak most indul. Hogy miért csak most lépett az MNB, arról kérdezzed Simort.

M_R 2013.04.20. 19:13:15

@komplikato:
"Ezek jó része éppen most szűnt meg, pedig bevezettek egy valag új adót. Hol lehet a hiba ...?"

És ami megmaradt, azok is le vannak gatyásodva. Van olyan budapesti egyetem, ahol mostanában kerülnek sorra azon számlák kiegyenlítése amik fizetési határideje 2012 január 1 előtt járt le... Azt el lehet képzelni mit jelent ez egy olyan cégnek aki mögött nem áll külföldi multinacionális vállalat, ami - ha nem is örömmel, de le tud nyelni néhány milliós kinnlevőséget 1 éven túl.

A kórházak többségének a gazdasági helyzete még ennél is rosszabb - átvették őket az önkormányzatoktól, csak "lefelejtettek" pénzt rendelni hozzájuk.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 19:13:46

@zobod: 1:52-től figyelj nagyon.

" azt állítom, hogy név szerint ismertünk mindenkit, aki nem páva zsoltra szavazott"

2:00

"meg tudom mondani, hogy kik azok a komcsik, akik nem a pávát vagy a fideszt támogatják"

kapisgálod már?

profilo 2013.04.20. 19:16:19

@balage_81 reloaded:

No de te írtad,hogy a "balos szavazók"...
Miért pont ők?(lásd:kérdések profilo 2013.04.20. 18:15:47)

És ha már a link...akár komlikált barátunknak is.

Fostok a szerencsétlen Kubatovtól?Ugye csak vicceltek?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.20. 19:16:33

@zobod: LOL! simor tehet a fidesz-kormány bakijairól, de gondolom járai már rögtön nem tehet a magas alapkamatával a devizahitelezés elterjedéséről...

nyilván simor vezette be a különadókat és ő találta fel az unordotox gazdaságpolitikát.

asszem én lépek, de azért kösz mindenkinek.

zobod 2013.04.20. 19:18:38

@_Molly: Sehol a világon? Még jó, hogy ennyire tájékozott vagy...

en.wikipedia.org/wiki/File:Flat_personal_income_tax.png

Az USA-ban a balos Obama alatt most 400.000 USD felett lehet 39,6% az szja, míg én a 7M feletti jövedelemrészre (~30.500usd) Böszme idején 40%-ot fizettem. Hülye azért nem vagyok.

komplikato 2013.04.20. 19:19:39

@zobod: "Ezért kellett volna az MNB-nek már rég megindítania azt a hitelprogramot, ami csak most indul."

A jelen helyzetben halottnak a szentelt víz, a bank ilyen hitelt SEM fog adni olyanoknak akik most akarnak céget alapítani, vagy kicsiből nagyobbá fejlődni. Aki kaphat belőle, az se fog lébecolni, nem lesz mérhető növekedés.
Ellenben kiválóan lehet alacsony kamatú hitellel az erre ráállóknak pénzt fialtatni, a rendszerből sok ezer milliárdot "kitalicskázni" ... és kétség nem fér hozzá kik fognak hozzájutni ezekhez a hitelekhez.

profilo 2013.04.20. 19:21:08

@komplikato:

Mi az hogy rákerülhet?
Még nincs rajta senki?
Milyen lista az amely nem tartalmaz semmit?
Vagy ha tartalmaz,akkor ki van rajta?Ezt elárulhatod,hisz vele már nem tolhatsz ki.Ő az elméleted szerint már szopóágon van.

És még egy kérdés.

Ugye nem az ilyen,a nővérem barátjának az unokatestvére hallotta egy kollégájának az ismerősétől féle történetekre alapozod az egészet?

zobod 2013.04.20. 19:22:44

@balage_81 reloaded: Páva video gondolom nem nekem szól...

Ami meg a Simort illeti, neki lett volna dolga hogy a monetáris politika eszközeivel kompenzálja a mérlegleépítést, mivel ez a monetáris politikára tartozik. De persze ő nem fúrta ám a maga eszközeivel a kormányt, á dehogy...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 19:23:20

@balage_81 reloaded: nem, teljesen meggyőztél

dopemannél nincs jobb elnök a világon
és több imf hitel kéne, és kevesebb minimálbér..
nem a multit kéne adóztatni, hanem szja-t növelni
nem a rezsit kell csökkenteni, hanem a nyugdíjakat

... de ezt már írtam sok kommenttel előbb is, annyit olvasol, hogy már észre sem veszed? :((

komplikato 2013.04.20. 19:23:28

@zobod: Már ne haragudj, de néhány elvetemült embert leszámítva ki hiszi azt, hogy az egykulcsos adó befuccsolása és más rendszer bevezetése azonos a Gyurcsányék által összeszenvedett szintén életképtelen rendszer visszaállításával? Mert azt vágom, hogy a narancs párt szereti ezt elhitetni mindenkivel, de azért a lakosság nagy része nem kajál be minden hülyeséget.

profilo 2013.04.20. 19:24:49

@balage_81 reloaded:

Persze nem kötelező megmondani,de...
Továbbra sem tudom miért van az,hogy "...a balos szavazók nagy része nem vallja be hová teszi az x-et."

Elmondhatnád igazán,hogy a törzsfejlődés során hogy alakult ki ez a viselkedésforma?

komplikato 2013.04.20. 19:27:49

@wmiki: De baszki a minimálbér csak bruttóban nőt, reálértékben meg csökkent. Ellenben egy csomó melóhelyről küldtek el még több embert miatta. Ezen mit nem lehet érteni?

A Dopeman meg a te mániád, az emberek nagy részét annyira érdekli mint a lepukkant Milla is, semennyire.

komplikato 2013.04.20. 19:28:51

@profilo: Ez egy jó kérdés, mert szerintem sincs így, én pl. utóbbi 3 évben egy kezemen meg tudom számolni, hányan merték bevallani, hogy ők a Fideszre szavaztak ... nem is értem miért?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 19:30:07

@komplikato: :0 dehát dopeman demokraitkus választáson nyert!!
de ha nem ő, akkor ki lesz a következő elnök???

kvadrillio 2013.04.20. 19:30:33

...ahhhhh !!!! MÁR ÉRTEM !
ŐÉRETTÜK INDUL 21-ÉN AZ ÉLET MENETE !!!
A TÁBLÁKON A FELIRAT: EHHEZ A MUNKANÉLKÜLI ÉLETKEZDÉSHEZ VOLT ELÉG AZ ELTELT 23 ÉV !!!!!

ÉN IS KÖZTÜK LESZEK A TÁBLÁMMAL !!!!!!!

profilo 2013.04.20. 19:34:37

@komplikato:

Ők fosnak,vagy szégyenkeznek?
Volt ilyen kérdés is a közvéleménykutatások alkalmával?
Te vezetsz-e listát a környezetedről?(például,hogy ki kire szavaz,szavazott,szavazhatna...)
Ha vezetsz,akkor gondolkoztál már azon,hogy a lista alapján összeállíts egy Fekete listát,azaz egy "Kibaszok majd én veletek!" listát?

profilo 2013.04.20. 19:39:52

@wmiki:

A Bartos Cs. István mindenképp jó választásnak tűnik.

komplikato 2013.04.20. 19:40:24

@profilo: Kiről vezessek listát? A 3db emberről aki élőben be merte vallani, hogy oda szavazott? Minek?
Ezért kib*sznék valakivel az ellentétes lenne a gondolkodásommal, etikámmal, erkölcseimmel. Másom nem is nagyon maradt ...

@wmiki: Dopeman-nek nem csak a nyerése volt antidemokratikus és etikátlan, hanem eleve a jelölése. nem tudom feltűnt e, hogy az eset után a Milla támogatónak bő 2/3 elhúzott a vérbe, sokan dislike-ot nyomtak rájuk és a saját alapítóinak egy része is elhúzott? Csak te vagy ezen leragadva azóta is.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2013.04.20. 19:40:51

@Gerilgfx: Ez jó :-) Majd ha elérik a 100% -ot, akkor ezt is ráteszem :-)

zobod 2013.04.20. 19:45:50

@komplikato: Bajnaiék téli programismertetője után, végül a dolgok csak úgy álltak össze, ha az általuk meg nem nevezett legmagasabb szja kulcs, ami már a 400e feletti jövedelmeket is sújtaná, az 40% környékén lenne.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2013.04.20. 19:51:21

@zobod: Az adatok fentebb olvashatóak, ebből mindenki azt a következtetést vonja le amit akar. 2006-ban szerintem senki sem gondolta volna, hogy ezt a számot még meg is lehet duplázni :-)

Én azt a következtetést vontam le, hogy 2006-ban hatása volt az újonnan bevezetett start-programnak (te ezt nagyvonalúan elhagyod), 2013-ban pedig annak, hogy a főiskolákra / egyetemekre kevesebb fiatal megy a Fidesz által bevezetett tandíjak miatt, a munkaerőpiac pedig nem képes felszívni a keletkező több munkanélkülit (majd készítek egy posztot erről is, drámai itt is a növekedés).

Az, hogy a munkaerőpiac miért nem képes őket felszívni, te azt mondod, hogy mszpszdsz örökség, én meg azt mondom, hogy egyrészt mszpszdszfidesz örökség, másrészt pedig a jelenlegi kormányzati foglalkoztatás politika hatása.

Ne haragudj, de 3 év elteltével is még a korábbi kormányokra hivatkozni kicsit merésznek tűnik úgy, hogy a Fidesznek minden (értsd: 2/3) lehetősége megvolt a helyzet megváltoztatására, volt 8 évük a felkészülésre és a fenti adatok megmutatják, hogy ez mire volt elég.

komplikato 2013.04.20. 19:51:43

@zobod: Mióta ők is előálltak egy gagyi populista sz*r programmal az idei első negyedévben én már feladtam a reményt, hogy lesz valakinek értelmes programja, szóval nem csak előző 23 év kuka, hanem a következő 20 is. :(
Remélem mire a fiam felnő ez változik.
Azért a Bajnaiék program értékelői a "tudjuk kiktől" is keringenek közkézen, miközben nagy részüket ők maguk költötték. Szerintem ha lenne második kulcs nem kéne ilyen magasnak lennie, de hogy nem alanyi jogon adnék támogatást ilyen-olyan dolgokra utána az is fix.

komplikato 2013.04.20. 19:54:09

@wmiki: A jelenlegi és az eddigi "jól működő" politikai elit helyett 15 perc alatt összeszednék egy random tömegből értelmesebbet akár a Moszkva ... izé Szél Kálmán térről is.
De nem hiszem, hogy Dopeman benne lenne.

Brix 2013.04.20. 19:57:56

@zobod: A felsorolt érveid semmilyen téren nem állják meg a helyüket. A fidesz kormány tevékenysége alatt évtizedes mélypontra csökkent az álláshelyek száma! Ma kevesebb állás van most , mint a válság alatt bármikor, alig több mint 2,5 millió ember dolgozik
nol.hu/gazdasag/20130419-meg_a_valsagban_is_tobb_allas_volt
A közmunkával és a statisztikai bűvészkedéssel már nem lehet elfedni a valóságot, azt a katasztrófális foglalkoztatási helyzetet amibe a fidesz vezérelte az országot. NFSZ statisztikái szerint 676 munkanélküli volt 2013 február hónapban. Emellett már 500 ezer ember elhagyta az országot és külföldön vállalt munkát!
Ez a Tündérmese? Az alig több mint 2,5 millió dolgozó ember?

profilo 2013.04.20. 19:59:02

@forgalomkorlatozas:

"...a jelenlegi kormányzati foglalkoztatás politika hatása..."

Biztos,hogy ezt akartad írni?
Nem a gazdaságpolitika inkább?

Jól működő ország,jól működő gazdasága és a piaci viszonyok szabályozzák ezt.Az adott kormány foglakoztatás politikájának ki kell merülnie annyiban,hogy a piac,a piaci szereplők igényinek megfelelően "irányítja,befolyásolja,szabályozza" az oktatást és a szakképzést.
A jelenlegi foglalkoztatáspolitika kimerül a közmunkaprogramban,ami elég gáz ugye...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 19:59:02

@komplikato: értem... :x

az jó, hogy te összeszednél, de nem tudom, tudod-e hogy itt a szomorú valóságban a ténylegesen is létező pártok közül lehet választani, és ők képviselik a törvényhozást

persze egy képzeletbeli álomvilágban, amiben a kisbalázs is éldegél, ahol igaz az evolúcó elmélet, és az ősrobbanás, ott ez nem szükségszerű, de itt sajnos így van :((

vagyis a jelenlegi létezők közül kell választani

mizrolist 2013.04.20. 20:09:01

@zobod: imádom, amiért minden fideszes azt hiszi, hogy minden egyetemista szintet elérő diák képes lenne természettudományos diplomát is szerezni. Ez egyáltalán nem így van. Rengeteg embert ismerek, akik diplomások ugyan, de egy TTK-s szakon egy hónapot sem bírtak volna; sőt, be sem tudtak volna oda jutni.

komplikato 2013.04.20. 20:13:40

@wmiki: "a ténylegesen is létező pártok közül lehet választani"
Vagy se. Lásd körzethatárok elbarmolása, meg új választási törvény.

Az evolúcióval nem tudom mi bajod, elvileg nem ütközik a teremtés mítosszal a Bibliából, sőt Darwin aki vallásos volt, pont annak bizonyítására és megerősítésére dolgozta ki, más kérdés, hogy pl. a nácik és ateisták mit hoztak ki belőle.

kvadrillio 2013.04.20. 20:13:41

"Ahhoz, hogy a történet érthető legyen, egy kis kitérővel kell kezdenünk. Mi is pontosan a befektetéssel kombinált életbiztosítás, vagy más néven unit-linked? Ez egy olyan kevert termék, ami tartalmaz befektetést és biztosítást is. Jellemzően 10 évre kötik folyamatos havi, negyedéves, vagy féléves befizetéssel. A pénz jelentős része befektetésre kerül, míg egy kisebb része azt szolgálja, hogy ha valami súlyos betegség, baleset történik velünk, akkor a biztosító fizessen számunkra. A legnagyobb hiányossága a terméknek, hogy a 10 éves befizetésekből 1-2 év befizetései színtisztán az értékesítés költségeit képviselik. Másképpen megfogalmazva: befizetsz havonta 20 ezer forintot 10 évig úgy, hogy az elsőkét évben csak azért fizetsz, hogy az értékesítő (tanácsadó?) költségei fedezve legyenek. Ebből adódóan, ha a második év végén történik valami váratlan és szükséged van a befizetett 480 ezer Ft-ra, akkor kb. nulla forintot kapsz vissza. Létezik olyan "kedvező" konstrukció, ami két év után már a pénz 10-20%-át visszafizeti... (És itt már rögtön érted is miért Kósa Erika a leggazdagabb magyar nő, a Brókernet egyik alapítójaként). "Q

...ÉS EZ A ROHADT CSALÓ BRÓKERNETES KÚÚÚRVA ISMÉT ÁTVERNÉ AZ EMBEREKET !!!!!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.20. 20:16:43

@komplikato: semmi bajom az evolúcióval, mint ahogy avval sem, hogy szerinted majd képzeltbeli emberek nyerik a választást, akik csak mindenkinek jó döntéseket hoznak

csak sajnos a valósághoz egyiknek sincs semmi köze :((

albino combino 2013.04.20. 20:19:28

@balage_81 reloaded: ne foglalkozz vele, nem komplett, igazi troll

zobod 2013.04.20. 20:24:19

@Brix: nol, komoly? Origo, NOL, mi jön még, horgászmagazin? Megbeszéltük, hogy nekünk miért nem volt módunk anticiklus gazdpolra mint a szlovákoknak, lengyeleknek, tisztáztuk hogy más, kis belpiacú és exportfüggő gazdaságok sem voltak képesek a miénktől gyökeresen más pályát futni, megbeszéltük hogy a mérlegleépítésre az MNB-nek már régen lépni kellett volna, azt is elmondtam ha meg akar róla valaki minderről győződni, milyen adatokat keressen meg. Ezek után jössz nekem egy nol-os politikai állásfoglalással....

mizrolist 2013.04.20. 20:33:34

@wmiki: legyél te. Annyira jól értesz mindenhez, mint a Schmitt Pál.

Brix 2013.04.20. 20:33:58

@zobod: Az adatok a KSH adatai, nem a Népszabadságé, nem nagyon tudsz vele vitatkozni.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2013.04.20. 20:38:40

@profilo: Igazad van, ez inkább a gazdaságpolitika lesz...

soproni1 2013.04.20. 20:54:33

A munkahely egyáltalán nem fontos. Ha a fülkeforradalomnak sikerül annyira lecsökkenteni a rezsit, hogy már a szolgáltatók fizessenek nekem, hogy használjam az áramot, akkor az megint beindítja a fogyasztást. Ezt csak Széles Gábor tudja megtorpedózni az ingyen energiával, ami a levegőből vonja ki a zoxigént!

kvadrillio 2013.04.20. 20:57:45

..NŐTT VISZONT A BANKOK PROFITJA...
Tizenhárom százalékkal nőtt a Budapest Bank 2012-es profitja - Hvg
hvg.hu/kkv/20130327_budapest_bank_2012_nyereseg - Tárolt változat
2013.03.27. – Tizenhárom százalékkal nőtt a Budapest Bank 2012-es profitja ... Az elnök-vezérigazgató kiemelte: a bank 2012-ben kihelyezett vállalati ...
Csökkent a kínai nagybankok profitjának növekedése 2012-ben ...
www.mfor.hu/.../Csokkent_a_kinai_nagybankok_prof... - Tárolt változat
2013.03.28. – A héten közzétett vállalati jelentések szerint csökkent a legnagyobb kínai bankok profitjának növekedése tavaly, és ez a trend valószínűsíthető ...
A bedőlt hitelek miatt esett a spanyol bankok profitja | PORTFOLIO.HU
www.portfolio.hu/.../a_bedolt_hitelek_miatt_esett_a_spanyol_banko...
2013.02.02. – A Banco Popular 2012-ben 2,46 milliárd eurós veszteséget ért el a 2011-es év 480 millió eurós profitja után. A Caixabank nettó nyeresége 78 ...
20,5 milliárd forint adózás utáni profit a K&H Bankcsoportnál, 10,1%
www.kh.hu/.../20_5_milliard_forint_adozas_uta... - Tárolt változat
2013.02.19. – „A K&H Bankcsoport adózás utáni nyeresége 20,5 milliárd forint volt 2012-ben. Az előző évben mindössze 0,6 milliárd forintot tett ki az adózás ...
Nőtt a kínai kereskedelmi bankok profitja 2012-ben--china radio ...
hungarian.cri.cn/321/2013/03/01/134s156925.htm - Tárolt változat
2013.03.01. – A kínai kereskedelmi bankok összes nettó haszna 2012-ben elérte az 1,24 billió jüant. A kínai bankfelügyelet (CBRC) adatai szerint ez 18,9 ...
Piac&Profit - A kkv-k oldala - Ennyi lett tavaly a bankok vesztesége
www.piacesprofit.hu/.../ennyi-lett-tavaly-a-bankok-ves... - Tárolt változat
2013.02.25. – Mindeközben a bankok hitelállománya 2012 utolsó negyedévében már gyorsuló ütemben ... A bankszektor 2012-ben is súlyos veszteséget termelt, .... ha a bankok az elmaradt extra-profitot nem neveznek “vesztesegnek”!
Népszabadság - Százmilliárd fölé hízott az OTP-profit
nol.hu/gazdasag/szazmilliard_fole_hizott_az_otp-profit - Tárolt változat
2013.03.08. – Ezen belül, a magyar alap banki tevékenység egyszeri tételek ... A külföldi csoporttagok profit-hozzájárulása így 41 százalékra nőtt 2012-ben ...
Bankkártya.hu :: 20,5 milliárdos profit a K&H Bankcsoportnál
www.bankkartya.hu/?cikk=10736
2013.02.26. – 20,5 milliárd forint adózás utáni profit a K&H Bankcsoportnál, 10,1%-os tőkearányos megtérülés 2012-ben 1,9 milliárd forint a K&H Biztosító ...
Jos. Bank profit will fall 20 percent in fiscal 2012, company said ...
articles.baltimoresun.... - Egyesült Államok - Tárolt változat - Oldal lefordítása
2013.01.28. – Jos. A. Bank profit will fall 20 percent in fiscal 2012 ... Dr. Ben Carson apologizes, offers to withdraw from Hopkins speech. MORE: ...
Dübörög a Budapest Bank, 10 milliárdos profit az első félévben ...
www.vg.hu › Pénzügy › Pénzügyi Szolgáltatók - Tárolt változat
Dübörög a Budapest Bank, 10 milliárdos profit az első félévben. 2012. 8. 30. 09:48|Utolsó módosítás: 2012. 8. 30. 12:13|Pénzügy » Pénzügyi Szolgáltatók ...

zotyikaa 2013.04.20. 21:03:34

Be kell vezetni újra a sorkatonaságot. Unatkozás helyett munkára és összetartozásra
nevelés.

soproni1 2013.04.20. 21:18:00

@zotyikaa: meg a szivatásra és céltalan baszogatásra, piálásra. . Viszont a hetyke kis bajuszkát divatban tartotta. Nem lehetne egyszerűen csak békén hagyni a vállalkozókat ? Ha a feketegazdaságot üldözzük, akkor kifehérednek a munkanélküliek is . A jó munkaerő dolgozik valahol, a selejtet meg hiába veszi fel az utcáról az ember.

2013.04.20. 21:52:57

A regisztrált álláskeresők számának növekedéséhez biztosan hozzájárult, hogy az egészségbiztosítási/társadalombiztosítási járulékot akkor is meg kell fizetni, ha valakinek nincs vagy csak csekély jövedelme van, pl. alkalmi munkákból él. Ilyen esetben mentességet lehet kérni,de ennek feltétele, hogy regisztrált álláskereső legyen, ezt most a helyileg illetékes Kormányhivatal szociális részlege adhatja (családi jövedelemigazolás ellenében,ami azért is fura,mivel nincs családi adózás). Ez a személyenként fizetendő járulék 2013-ban 6660.-Ft/hónap. 2010-ben a guglis adatok szerint 4.950.-Ft/hó volt. A közel 7000Ft-os kiadás nagy teher azoknak a családoknak,ahol egy vagy két fő nem tud elhelyezkedni. Ha az állam nem lenne ennyire kapzsi és "csak" havi 3.000.-Ft-ot kérne,sokkal többen befizetnék,nem kérnék az elengedését - de hát Magyarországon élünk és tudjuk ez mit jelent...

Gerilgfx 2013.04.21. 20:49:18

@komplikato: igen, ezt a kurucinfó, és valamelyik megbízható nemzetiszocialista oldal írta, csak újabban háwéeswé néven futnak.
süti beállítások módosítása